Öcsém mint nagyon távoli ismerős

 Miközben a hőségtől nyomorúlt testem izzadságban fürdik már kora reggel óta, gondoltam hogy visszaviszem a szatyornyi visszaváltós üveget.
Ballagok az Alsóerdősor utcán a Rákóczi út felé. Elhagy egy biciklis és gondoltam magamban, hogy az öcsém az. Haragszik rám csak nem tudom miért. Azonkívül hogy meglátom és ráköszönök Szia öcsém, ő meg vagy csak bólint és int a kezével de soha sem állt meg, hogy mint vérszerinti rokont üdvözöljön. Tehát ő már csak egy nagyon távoli ismerős. 
Beérek a boltba megyek a reponthoz és mivel két gép van picit kell csak várnom. 
Látom, hogy ő a belső gépnél pakolja be a cuccot. Üres lett a másik gép és készítem a mobilomon az appot, hogy a QR kódot beolvastassam. Hát rittig nem akar működni, erre öcsém a karomat megfogva a szkenner alá igazítja. Megköszöntem és mondtam, hogy eddig nem volt problémám a beolvasással. Én is bepakolom a cuccom, ellenőrzöm a bankszámlám, hogy megérkezett-e rá a cucc ellenértéke, aztán megyek az olajért. Ám Öcsém rám pillant és nagy léptekkel elhagyja a boltot. Pedig ha akarná, talán meg is beszélhetnénk hogy miért haragszik rám.

Betegségemhez visszatérve

 Nagyon utálom a nyarat!!! Ez a hőség kicsinál!! Nem! Nem akarok légkondit!
Korán reggel elmegyek az egyik majd a másik boltba, vagy csinálok egy bevásárlókört, hazaérve körbetekerem magam törölközőkkel. Kb 3 óra mire szűnik a minden pólusomból kicsorduló izzadság. Törölközőkbe csavarva fekszem az ágyon. Érted?! 
Éjjel is törölközőbe csavarom magam és éjfélre csupa nyírkosság a takaróm. Már gombócba tekertem, mert nem találtam száraz helyet rajta. Ekkor előveszem a tartalék takarót. Reggel pedig kiteszem száradni mindkettőt a napra. 
Kicsit csinálok valamit, már kivert a víz, nyakamban törölközővel halántékomról törölgetem az izzadságfolyamot.
Alig várom már hogy "csak" 10 fok legyen. 
Most az ágyból sem kelek fel szívesen, mert iszonyúan fáj a hátizmom, vagy izmaim. Vagy a csigolyáim, bármim de nagyon fájnak. 
Hiába! Semmi sem csillapíthatja a fájdalmat. És PONT...

Anyukám V: hosszú búcsú

 Amit soha ne mondj egy demens embernek

Vasárnap délben hívtam anyukámat az intézmény vonalas telefonján. Már kerekes székbe kényszerűlt a nemrégiben elszenvedett elesése miatt. Így nem megy le az ebédlőbe, hanem szobájában étkezik. 
Tisztázandó: annak ellenére, hogy augusztusban két unokája is meglátogatta, nem emlékszik ezekre. Tehát nem mondhatom, hogy nem igaz az az állítása, hogy nem volt meglátogatva, mert nem emlékszik, bezzeg a neki felvitt telefonra azt hitte, hogy az az ő új mobilja. 
Első szava a telefonba rögtön a megrovás volt, ellentétben az Ilona napi hívásomkor jó kedélyű volt, most pedig rémes szomorú dühös. Az ápolótól nem kérdeztem vissza, hogy anyukám milyen botot lát az ajtóban, hiszen a koszos papírtőrlőre azt hitte, hogy pénz. Így nem nagyon tudok vele beszélgetni. Nem látom amit ő lát, az ápolót meg nem kértem a beszélgetés végén, hogy mi az amit anyám lát, hiszen lehet hogy tévképzetei vannak. 

Anyukám IV

 Ilona névnap van, anyukámat szeretném köszönteni. Hívom az Otthon vonalas számát, de nem jó a lift (3 hete nem jó a lift) és fel kellene vinni a vonalas telefont, ami lehet hogy megszakad.
Délután viszont ír nekem öcsém fia, hogy beszélt a mamával és akarja a telefonját.
Erre én felbuzdulva, lesz ami lesz újra hívom az Otthont. Felviszi az ápoló a telefont, de fél percig csak hallózgatok, mint kiderült mama megnyomott rajta egy gombot ezzel engem elnémított, az ápoló szerencsére visszaállította. Boldog névnapot kívántam neki. De nagyon nem akartam forszírozni semmit, hiszen eddig csak ő szokott beszélni. 
Mint kiderült unokájának mondta, hogy kéri vissza a mobilját. Nem emlékezett, hogy lányom járt nála aug 11-én. TV-t nem néz mert a távkapcsolót sem tudja kezelni, közben áttették másik szobába ahol nincs kábel.
Arra emlékezett, hogy öcsém fia megigérte hogy amint lehet, megy hozzá. 
Én csupán annyit tehetek, hogy egy illatszerbólt sensitiv termékeiből csomagot küldök neki. Hiszen az ápoló látja, hogy miből mennyi fogy. 

Levél az alkoholista apámhoz és élettársamhoz

 Olvastam valak nyílt levelét, a már elhunyt apjához címezte. 

Engem is megihleltett: tehát nyílt levél apához aki alkoholista és láncdohányos volt.
Anyám elbeszéléséből tudom, hogy apám mindig is, mindenkor, mindenhol ha csak akadt egy kis pénze külmunkából vagy a nyulakból (amit anyám tartott rendben, de ebből ő nem kapott egy fillért sem, mert akkor még volt fillér) vitte a kocsmába és az alkoholista ismerőseit is itatta. 
Én apámat az nem láttam részegen fetrengeni. Nem is értem hogy csinálta. Ám egyszer a kultúrházban voltunk és láttam hogy pohár van a kezében, jaffa vagy kóla vagy bambi ki emlékszik már erre, de hiába kértem, nem adott belőle az irígy ember. Persze mert bélelt volt azaz hogy senki se tudja meg az italban volt egy kis rum vagy valami más anyag. Állítólag, ha már többet ivott a kelleténél, elment a wc-re és kihányta, majd ivott tovább. A lényeg viszont, hogy üres volt a családi kassza. Mert elkocsmázta. 
A gyerekeim apjára is sokat gondolok ebből a szempontból. Elvitte a biciklit reggel, délben én gyalog indultam el a gyerekekért az óvodába és látom a biciklimet a kocsmánál. Persze hogy eltoltam, nem volt lelakatolva. Így már csak könnyebb a gyerekeket hazahozni az óvodából. Ő viszont hazahozta az 5 literes kannát és abból töltögette a pohárba a bort felvizezte vagy még azt sem. Jól el volt a kannájával. Üveg sörébe kapaszkodott amikor kutyákkal koncertet őriztünk, de a szervező nem neki szólt, hogy le kéne tenni az üveget, hanem engem vett elő. Milyen pasid van neked? Fél hogy folyton kapaszkodik? Sörös üveg? Bátorító? Szégyeltem magam.