14-én reggel nem volt áram két szobában reggel 6-kor. A többi helyiségben meg volt áram Vasárnap éjjel fél kettőkor a biztosítékdobozban erős zümmögés majd lecsapta a villanyórát. Már szombaton értesítve lett a tulajdonos összekötő. Azt írja vissza hogy hívjak gyorsszolgálatot, de hát abba nem gondol bele hogy van-e annyi pénz itthon. Ráadásul ÁFA-s számla kell, mert csak akkor tudom a bérleti díjból levonni a következő hónapban.
Lányom is néz szerelőt, én egy facebook csoportban nézelődöm. Egyik lányom utal 165 000.-ot azt kiveszem az automatából. Hétfőn bár 9-10 órára igérnek érkezést 13 órára érnek ki. A szerelőnek jelzem, hogy majd számla kell. Új csokit tesz be színes drótokat rögzít, hogy legyen keddig áram. Mondja hogy 90 000.- és most elkér 20 000.-et. Tehát nekem úgy logikus hogy 70 000.-ot fog másnap kérni, így visszaadom a maradékot. Kedden jönnek is. Új biztosíték dobozt szerelnek fel, majd amiután mindent összekötnek mindennel, még kijavítanak egy konektort. Mert elromlott.
Majd azt mondja hogy fizessek 114 000.-ot. Mért hát ÁFA-s számla. Szinte rosszul lettem, hívom Katát hogy kellene a visszadot pénzből.
Szerencsére itthon hagyta és ki tudtam fizetni.
Még szerdán is rosszul voltam a tudattól, hogy micsoda félreértés volt köztem és a szerelő között.
Traumatizált az eset.
Translate
2024. szeptember 18., szerda
Félreértés és az ezzel járó trauma
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Félreértés és az ezzel járó trauma
14-én reggel nem volt áram két szobában reggel 6-kor. A többi helyiségben meg volt áram Vasárnap éjjel fél kettőkor a biztosítékdobozban er...
-
Vasárnap délután van. Kicsi lányom beszél, hogy el kellene még menni egy boltba, mert ötnapozik és még kellene ez meg az. Elkísérjelek? Ez ...
-
A Norvég Fibromyalgia facebook oldalon jött szembe hogy fibromyalgia és nem fibromyalgia betegséggel élőket kérdeznének: Ez egy tanulmány ...
-
2024.02.18-án reggel egy csomót vettem észre a jobb karom, hónaljhoz közeli részén. Ma azért elmentem a háziorvosomhoz. Kértem volna emailb...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése