Translate

2023. március 30., csütörtök

Köszönet az Amerikai Ház Alapítványnak! Búcsuzik az ALA is

 2009-ben álmodtam egy alapítványt. 5 ember felnevelése és megszabadulni a lelki és gazdasági kiszolgáltatottságtól. Természetesen ilyen célból alapítványt nem lehet létrehozni, bár más volt a helyzet 2009-ben. Ma már hallunk xy nevű gyermek gyógyításáért nevű civil szervezetről. 2010 november 16-án végül bejegyezte a bíróság az Arany Liliom Alapítványt. Köszönet az Amerikai Ház Alapítványnak Richard Fieldnek Skultéti Gábornak, a nagyon nagyon nagy segítségért.
Megélhetésünk a szolgálatiidő ketyegtetés elkezdődött, hála egy amerikai embernek, aki havi fix összeggel támogatott 9 éven át. Természetesen kerestem munkát, állást, hiszen az akkor betáblázott adomány inflálódott. A lakbér nőtt, a gyerekekek nőttek, tanultak, végül mindegyik elvégezte az iskolát leérettségiztek, majd még utána 2 évig okj-ztak vagy mai nevén technikumot végeztek vagy egyetemre mentek. A projekt teljesült.
A nő, az anya privilégiuma, hogy karriert nem csináltam. Bár szép munka a gyermekek felvigyázása, gondozása, de az állam nem tett hozzá érdemben. Ők maguk tettek azért, hogy felnevelődtek. 

Az alapítványom: novemberben lesz 13 éves. Azért döntöttem a megszűnés mellett, mert már tanszereket nem gyűjtünk, nem osztunk szét. Miután a pártok elkezdtek nyáron iskolakezdésre tanszereket gyűjteni (nekik van erre tagbázisuk) értelmetlenné, kiüresítette célunkat. Élelem, ruha. Nem!
Hiteles Mozgalmat Sz.J vitte, tavaly azzal szembesültünk hogy az eoldalt a tulajdonosa felszámolja. Sz.J 12 évnyi munkája veszett oda. Azt mondta, hogy nincs ereje újra felépíteni egy honlapot egy blogot. A facebookon láttam, hogy ott még csinálna egy klubbot, de nála az van, kigondol egy számot ha azalatt kevesebb érdeklődő jelentkezik, akkor nem is kezd bele. 
Tehát a Hiteles Mozgalom munkacsoport megszünése volt a vég kezdete.
Alapítvány megszüntetésének is van egy folyamata. Elérte a célját, 3 éve ténylegesen nem működik, a cél elérhetetlen. Bármelyiket választhatom. 
Tehát az MTI-nál lemondtam a közlemények megjelenését. Ez volt az első pont. Az iroda lakásként használt bérleményben új szerződés köttetett, már nem az alapítvány nevén bérlem, hanem magánszemélyként. Április 1-én megnyílik az időkapu, két pályázat elszámolását kell felvinni. 
Már nem adok be új pályázatot. Szeptemberben lehet leiratkozni adó1% gyűjtésről. 
Az elmúlt időszakban telefonok és laptopok lettek vásárolva, beszerzésükkor 0-ra lettek leírva. Más vagyoni érték nincs. 
Tavaly az egyik kuratóriumi tag az ZuBéTa nyári tábor"Ukrajnából menekült gyermekek felzárkóztatása a magyar iskolai szintre" keresett meg azzal, hogy pályázni kellene, kell a lóvé aggyál pénzt!

Nem voltam tisztában a Megbízási szerződés vonatkozásában miket kellene levonni a megbízási díjból. 
Ő sem volt. Ők sem voltak.
Most utólag kell korrigálni.
Az a mentor aki nyáron a "táborban" dolgozott, Szilvitől kapott egy-egy hétre 50 000.-ot. Szilvi ezeket a kifizetéseket szerette volna visszajuttatni magának. Ő sem gondolt bele, ha nettó 50 000.- az bruttóban mennyi? Tehát a 15 millió Ft na jó legyen 13 millió mert irodaszer, gépjármű kölcsönzés, is volt benne valamint az én egyszerűsített munkaviszony bérem. 
Érdeklődtem Áginál hogy lesz, mint lesz. -Palkót majd hívjuk, Ilonkám ne félj lesz pénz, csak vidd fel az adatokat. Ja jut is eszembe, hiába kértem a mentorok adatait, addig nem tudom őket felvinni a 2308-ba amig TAJ, adóazonosító, anyja neve, születési helye és ideje nincs meg. 
Tehát az alapítvány elveszti a adósságmentes státuszt, ha én most egyszerre mindenkit felvinnék. 

Kb 1 170 000.- szocho-t  kell megfizetni. Az hogy nem kampányolnak pénzbeli támogatásokért, hogy az ALA számlára tőlük, általuk nem érkezik vissza pénz, hát ez nonszensz. 
Úgy érzem, jól megszívattak! JA! a fibromyalgia betegség sem érdekel senki. 
Tehát bezérunk, megszűnünk, végelszámolunk, törlünk......





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Elkísérjelek?

 Vasárnap délután van. Kicsi lányom beszél, hogy el kellene még menni egy boltba, mert ötnapozik és még kellene ez meg az. Elkísérjelek? Ez ...