Translate

2023. január 10., kedd

Térjünk vissza fibromyalgiához

 Nem lehet teljes nyugalom, de a stresszt nehezen kezelem. Akkor iszonyú hátizom, bordaköziizom fájdalmak, görcsök jelentkeznek. Ráadásul, hogy tél van, fel kell vennem a cipőt. A cipőben sem lehetek egész nap, így reggel a boltba menéshez felveszem. Az kb 2-3 órát jelent. Aztán már mintha satuban lenne a lábam. 
De nézzük sorjában az elmúlt év második felét: Emese elmegy Norvégiába. Sírunk mindketten, így túl töltöttem a gyógyszereimet, majd jött Pletser és a talétás történette, az ukrajából menekült romákkal. Ám sem bérleti szerződést, gépjármű bérlésről szerződést, sem szakmai beszámolót ezidáig nem kaptam tőlük. Ráadásul a TIM megszünt és nem tudom, hogy hova kell majd március végéig leadni a pályázati beszámolót. Ám ezeket mos igyekszem kizárni a fejemből és nem rugózok rajta. 
Miután öcsém feleségének haldoklását anyám közvetítette, remélem megnyugszik. Meg volt a gyászbeszéd a ravatal és lezárja a menye rövid haláltusáját. 
Emese itthon volt karácsony-újév között. Persze már Norvégiát tekintjük otthonának így haza ment. Lett már szerződése is. 

Ennek örülök, hogy halad a maga útján. 

Ám magammal kell foglalkozni. nem idegeskedni. Persze piszkálnak az anyajegy miatt, nem rákos elváltozás, de még sebészetileg nem lett eltávolítva. 
-menjél már anya és kérj a sebésztől időpontot- én meg nem nagyon akarom. Bal lapockánál van. 

Kellene már egy új labor is, de a háziorvost még nem értem el telefonon.
Esett az eső így nem mentem el a rendelőjéhez. 
Talán majd ma...voltam. Felderítem a terepet, megtalálom a bejárati ajtót. Kívűl az ablakokon is kiírva az orvosok neve. Ám hiába csengetek a kaputelefonon, semmi reakció. Baszzus legalább kiírnák a bejárathoz: szabin vagyok ez vagy az helyettesít. Az ott található mobilszámot is csörgetem. Na majd a jövő héten.... Ja hogy ne 8 óra 1 perckor keressem és ne írjak emailt a magánemailra. Visszaírtam, hogy publikus oldalon pdf fájlon van az elérhetősége oszt jó napot, de hogy nem válaszolt a 2022.12.15-i emailomra. De legyen béke, mondjuk 3 havonta zavarom gyógyszer vagy labor beutaló miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Elkísérjelek?

 Vasárnap délután van. Kicsi lányom beszél, hogy el kellene még menni egy boltba, mert ötnapozik és még kellene ez meg az. Elkísérjelek? Ez ...