Translate

2023. január 1., vasárnap

Búcsú 2022

 Számadás 2022:

2021-ben szigorúan vezetnem kellett bevétel és kiadás táblázato(ka)t. Így 2022-ben is szigorúan aszerint kellett vásárolni, elutalni az albérlet díját a telekomot befizetni, gyógyszereimet vásárolni az otp faktoring és a végrehajtó felé utalni, valamint a megtakarítást betenni kamatozni.
2022 júniusában Emese befejezte tanulmányait és augusztus 15-én elutazott Norvégiába. Mondanám hogy kevesebb lett a kiadásunk de az árak, az élelmiszer áremelkedés elvitte. Jól látható a kenyér 400.-al lett drágább ez csak 1 példa. A többi élelmiszer árának emelkedését nem ragozom. Ugyanannyiból kevesebb. Ez van. 
Orvosom elment, így az önkormányzat leosztotta utca szerint, hogy kihez tartozom, vele még meg kell ismerkednem. 
Betegségemmel kapcsolatban már nem kívánok orvosokhoz rohangállni, csak ahova muszáj mennem.


Talétás történetben az volt a jó, hogy jól jött a plusz 800 000.- a háztartásba.


Vettem cipőt magamnak, macinacit, tettem el lóvét a megtakarításba. 
Átnéztem a bank által küldött még ennyivel tartozol levelet. és rá kellett jönnömhogy a 10 000.- 10 000.- kevés. Az egyik 19 %-al a másik 25 % késedelmi kamatos. Úgyhogy azokba is betoltam keveset. Márciusban meglátom, hogyan folytassam, de tudom már hogy a 13. havi nyugellátást is oda fogom betolni. Csekkeken befizetem a 2X10 000.-ot és vagy utalok, vagy az online felületen kártyával befizetek. 

A Talétásokkal már nem akarok foglalkozni, jól kiismertem őket. Pletser Ágiba is csalódtam. Nem kellenek ezek a csalódások, mert ezek is fájdalmakkal járnak. Épp ez lenne a lényeg, hogy stresszmentesen éljek. Épp elég volt hogy Emese elment Norvégiába. Izmaim nehezen viselték el....

2023: nem tudom, hogy mit hozhat a következő 365 nap, de nem rugózok rajta......


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Elkísérjelek?

 Vasárnap délután van. Kicsi lányom beszél, hogy el kellene még menni egy boltba, mert ötnapozik és még kellene ez meg az. Elkísérjelek? Ez ...