Meghalt anyukám menye. A menyével nem sokat találkoztam, hiszen öcsémmel sem beszáltem már vagy 25 éve.
Gyors lefolyású betegsége volt. Kinek mi a gyors? Októberben megtudni, epevezeték és epekő műtétből arra ébredni, hogy májrák. Karácsony második napján ment el délelőtt 11 órakor.
3 gyermeke 6 unokája, anyja, testvére, anyósa és férje síratják.
Nekem mi a szerepem? Anyámat folyamatosan hallgatni sír a telefonba, csapongva beszél. Tudom magamról, milyen nehéz valamin sírvafakadni és közben elmondani a vonal túlfelén hallgatónak.
November óta fűltanuja vagyok szeretett menye haláltusájának. Családi konfliktusoknak, Igazságok felszínrekerülésének.
A házasság és gyermeknevelés boldogságban is eltőlthető lett volna és ő sem volt alkalmas a 10-12 évnyi anyaság után nem fogadta vissza a munka világa. Azt mondják, hogy depressziós volt és sok mindenféle gyógyszert szedett.
Kell-e hibáztatni valamit, valakit? Miért nem ment időben orvoshoz? Mi az hogy időben? Covid, vidék, szakrendelések.
Volt orvosoknál, hiszen elindította a leszázalékolási procedúrát, de nem volt meg a 15-10-5 év munkaviszonya. Nem szívesen mondom ki, de lelki és gazdasági kiszolgáltatott volt, rabszolga a saját életterében.
Anyukám, mint a végtelenített magnószalag, csak mondja és mondja....
Nekem pedig hallgatnom és meghallgatnom kell őt. Pleykákra nem vagyok vevő, de hát neki jobb ha valaki meghallgatja és mást nem is tehetek.
Anyukámnak legyen könnyebb, hisz elvesztette szeretett menyét és sír. Mondja neki a mentálos (na róla is beszél) hogy menjen kinyugodtan a szabad ég alá és üvőltsön, ordítson.... Sírja ki magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése