Translate

2022. április 23., szombat

Régi emlék: puff jól pofánvágott

 Nagyon nehéz nekifogni, de ki kell írnom magamból. 
Nem tudom már melyik évben volt.
Anyám elhatározása, hogy minden hónapban mind a 8 unokájának ad 5000-5000.-ot 8 unokája van. Öcsémnek 3 gyereke abban a községben lakik, csak meg kell látogatni a mamát én viszont az általa vásárolt sülysápi ingatlanban éltünk amit aztán az ócsai ház eladásából rendeztem felé. Tehát a sülysápi ingatlan az én nevemen volt. Amikor megismertem gyermekeim apját, épp elválni készültem a férjemtől aki 9 év után sem akart gyereket. Így már V.L-el költöztem le Sülysápra. 
Ekkor már az első gyerekkel terhes voltam. Nem ismertem V.L. tulajdonságait, a rejtély ezután bontakozott ki előttem. Kannás bor, eltöltött órák a kocsmában, utolsó ezresel elküldött gyerek egy üveg borért. Nélkülöztünk, mert egyszerűen nem volt elég az a jövedelem a fenntartásunkra. Mindig volt valami "váratlan kiadás főleg miután átcuccoltunk a szoc.polos házba. Valamint a számítógép+internet, na meg az általa összegrundolt gépkocsi. Féltékeny is lett, talált egy vonalas készüléket a munkahelyén, arról hívogatott, ami aztán kiderült és a telefonvonal tulaja követelte az eltelfonált összeget. Szóval sok olyan kiadás volt amit rendezni kellett. 
 Tehát anyám minden hónapban hozta az 5x5000.-ot az unokáinak azaz kislányom neked adom oda te tudod mire van szükségetek. - anyám nemrégiben vett egy noteszt és mindnféle történeteket írt bele- ezért utolag is fájdalmas amit leírt mert duplán megalázott ezzel. Igen sokszor kellett a szomszédoktól kölcsön kérnem hóvégén és hó elején megadni, majd újra és újra mentem kölcsönért és majd megadtam. 
Anyám jött de azt mondta, nem tudott pénzt hozni..... Hát akkor anyám éhen fogunk halni. Mondtam....
Nagyon el voltam keseredve anyám elment. Majd a szemben lakó szomszéd jött, hogy anyám beszélt vele, mielőtt elindult volna a buszhoz, hogy adjon nekem pénzt élelmiszerre. Tehát kölcsön amit vissza kell adnom. Így utólag derült ki hogy anyám a szomszéd néninek adta oda a pénzt. 
Az ember próbálja eltervezni, hogy miből mit fizet ki: beérkezik a családi pótlék a GyET-Gyes összege, kifizeti a villany-gáz-víz-upc-t elmegy a boltba és az ott gyülekező tartozásból rendez egy kicsit, megveszi ha kell a vonatbérletet és a budapest bérletet a Pestre járónak a vonatbérletet a Nagykátára járónak, tanok valamennyit a kocsiba. Aztán jön a sakkozás a maradék beosztása. Ám egyre elkeseredettebb az ember, amikor a V.L első lépése a hűtő és keresi a tokai aszuját és mi az hogy nincs? Nincs a bora a hűtőben?! Tehát nincs ellenálás, hogy azt nem hozok a boltból.... 
Egy alkolholista aki romba dönti a gyermekei életét a társa életét. 
És akkor még ez a megalázás a mamától, hogy kérjek kölcsön  a szembe szomszédtól?! Mert ő akkor ezt látta jó lépésnek. Az apám is alkoholista volt. 8 éves voltam amikor elváltak. A szocializmusban mindenkinek kellett munkahely, de én nem kaptam munkát a községben mert tudták és meg is mondták: 5 gyereked van, te csak maradj otthon és neveld őket. Mert a gyerekek folyton betegek lesznek és te elmész táppénzre. 
Pénz, pénz, pénz.... 
V.L csinált olyat is hogy hitelkártya, mire arra visszaraktam az összeget, eltünt a kártya. Persze elköltötte és azt mondta elvesztette, de egyszer jött a felszólítás a tartozás rendezésről. Basszus... Szóval amikor ellvastam anyám visszaemlékezéseit, felment bennem a pumpa. Na szóval betettem a noteszt a szelektíbe, megsemmisítés a sorsa. Ám a tüske a lelkemben maradt....

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Elkísérjelek?

 Vasárnap délután van. Kicsi lányom beszél, hogy el kellene még menni egy boltba, mert ötnapozik és még kellene ez meg az. Elkísérjelek? Ez ...