Most mégis arról szeretnék írni, hogy megviselt az anyukám korabeli nő halála.
Egyedül élt, de nem magányosan, hiszen itt voltunk neki mi többiek. A virágaimat mindig dicsérte és amikor elment a tulipánok épp csak bimbóztak. A covid járvány miatt egyébként megtartotta a 3 lépés távolságot. Boldogan vette fel az oltást, mondta hogy kínait kapott. Hát ha már benne van, nem szólhatok. Ja hogy a háziorvos ezt adta?! Legyen ez már az ő lelkiismerete. 76 éves nőnek a kínait?! Ám egyszer látom, hogy táskával jön a lift felé és a körfolyosón élő másik nővel állnak a liftnél. Az én ajtom pont a lépcsőnél a liftnél van.
-Hova tetszik menni?- kérdezem. -Hát nem vagyok jól, kivizsgálásra megyek a kórházba.
Gondoltam, hogy 1 hét vagy 10 nap és majd jön haza. Ám hiába lestem az ablakán a redőnyök nem mozdultak.
Kikerestem a telefonszámát és felhívtam. Érdeklődtem, de nagyon nem beszélt. Azután már nem is lehetett hívni.
Szíven ütött amikor rokona mondta, hogy május 26-án hasnyálmirigyrák vitte el.
Még látni vélem ahogy a virágokat locsolja, várom hogy a frissen sült pogácsákkal becsöngessen, Várom de hiába. Memóriám megőrizte azt a pillanatot, ahogy a liftnél megáll, a lift ajtaját tartva váltunk pár szót. Nincs búcsúzás, nincs ölelés....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése