Az élettel összeegyeztethetetlen hogy fájjon a nap 24 órájában a tested, a hét inden napján, a hónap minden napján és már 7 éve fáj mindened ami tönkreteszi az életed, a saját tested.
Addig amíg nem fáj valamid nem tudod. Ha fáj a füled a torkod, netalán valamelyik izületed, elmész az orvoshoz, aki ír rá pirulát és 1 hét múlva már boldog vagy, hogy nem fáj semmid.
De nem érted meg, hogy nekem az életem része a fájdalom.
Mikor nem fáj? Amikor már az agyamat azaz a gondolkodásomat befolyásolja a fájdalom, eligazítom a takarót és a plüs állatkáimat, lefekszem és kitámasztom a hátam egy nagyobb párnával. Ekkor már úgy ahogy fájdalommntes pózban fekszem. Szemkendővel betakarom a szemem, a TV-ben halkan duruzsól az adás. Elalszok. Nappal van 10 óra utánra várom a házhozszállítást. Mindegy én most itt alszok.
Felébredve hirtelen nem tudom hol is kell a napot folytatni. Lekúszok az ágyról most csak kicsi a fájdalom. De anyám hív és rettegek a hívásától, mert sírva beszél. Sír mert valaki haldoklik. Valakije haldoklik. Engem pedig bánt ahogy halgatom őt. Rokon haldoklik... pedig fiatal. A hátamba nyilal a fájdalom. Persze engem is megvisel, hogy anyámat megviseli. Holnap valaki elviszi a volt lakóhelyére ahol ismerősöket fog végiglátogatni, mert hát betöltötte a 80-at és úgy érzi búcsúzkodnia kell.
Meglátogatja unokáit és dédunokáit. macskás Ida meg a Julika meg a gulamari, akik olyan szegények már hogy képtelenek anyámat minimum havonta egyszer felhívni. Ja mert anyám másfél órát is képes beszélni.
Mert anyámat csak hallgatni lehet, költői kérdése és Te hogyvagy tán belecsap a közepébe, dől belőle a panaszkodás....
De most jó neki, új orvos vállalta az idősotthonban a rendelést. tetőtől taalpig megvizsgálja, kencéket és nyugtatót ír fel neki.
Hát csak ennyi fájnak az ujjaim, a pályázati elszámolással is lassan haladok, pecsételek nyomtatok de tollal kell a nevem aláírni, de a tollat is nehezen fogom meg. Várok pár napot hátha enyhűl a fájdalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése