Translate

2021. március 28., vasárnap

Túl vagyunk a covid fertőzésen.

 Nem volt könnyű ez a 15 nap. Távol élő lányaim tartották bennem a lelket. Orvos elérhetetlenné vált március 25-én amikor a favirirapirt kellett volna kiírnia a kicsinek. Ja az ügyeletes is lehülyézett amikor mondom neki, hogy azt olvastam a Portfólión, az emberminiszter azt nyilatkozta, hogy az ügyeletes orvos is felírhatja. Ja persze azért zavartam fel őket reggel 6 órakor?  Mire a háziorvos kiírná ma a kicsit is gyógyultnak nyilváníthatja. A nagy meg el sem fogadta volna. Láttam a papírokat a szobájában. Már két napja kérlel, hogy engedjem ki. Tegnap megkönyörültem rajta hiszen már 15 napja ki sem jöhetett onnan. Persze nagytakarítás, fertőtlenítés. A kicsi meg persze, hogy nem az előírás szerint szedte a gyógyszert. Napi egyet a kettő helyett. Hát most már azt hiszem mindegy. Majd ma azaz mától napi kettőt szed. Mondtam, hogy most már mozoghatna kicsit többet.  Ő is csak fekszik 18-a óta. Néha felkel wc-re. Úgy megölelgetném. Ahogy maszkban és hatalmas gumikesztyűben látom közlekedni. Könyökkel lenyomott kilincs. Horrorisztikus. Közben kiderült mégis van influenza járvány de legalábbis felső légúti panaszokkal, torokfájással slejmmel és hidegrázással. 
Köszönöm mindenkinek, akik aggódtak értünk. Köszönöm akik irányították a házhoz szállítást és támogattak anyagilag. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Elkísérjelek?

 Vasárnap délután van. Kicsi lányom beszél, hogy el kellene még menni egy boltba, mert ötnapozik és még kellene ez meg az. Elkísérjelek? Ez ...