Translate

2023. július 3., hétfő

Mizofónia

 Például a toll csattogtatás, csámcsogás, szipogás és még ki tudja milyen hangok idegesíthetnek, már-már eltűrhetetlen szinten cincálják idegeimet.

Igen, régen ha valaki a tollát ki-be kapcsolgatva gondolkodott vagy figyelt más ember szavaira. ha valakivel egy térben voltam és szipogott, adtam neki papírzsebkendőt. Csámcsogás vagy herrsegésre nem tudtam semmit kitalálni, de roppant zavart.
Ám ma már számomra a legzavaróbb, ha belépek egy helyiségbe, szól a rádió és bár neki egy háttérzene, ahogy nekem a TV-ben lévő bármilyen filmsorozat, de azok között is van ami idegesít és akkor elkapcsolok, de ezt a boltban a vásárlás végeztéig el kell viselnem. 
Tehát a henteshez belépve, szegénykém még szinte ki sem pakolt, nyitás 6:30 és én a vásárló 6:35-kor belépek, szól a rádió. Talán valaminek a reklámja mehetett és a cintányért seprő verő hang hallattszik alóla. Én alig vártam, hogy végezzek, pedig csak fűtt füstőlt tatját és olaszt kértem, de azt a kínt a fejemben.
Te ezt elképzelni sem tudod! 
A mizofónia amit családtagjaim is nehezen értettek meg! Ne nyisd ki az ablakot! Mondtam amikor az Üllői úton laktunk a harmadik emeleten. Az autógumik surrogása iszonyúan idegesítő volt. Az nem ha öt szájból szólt az ANYA!!! ha engem hívtak az nem volt idegesítő. Ám enét csak fülhallgatóval hallgathatták. Ne hallgassanak más videókat sem mert annyra zavart, ha egy beszélgetést néztek, vagy kedvenc influencer családanyát aki beszélt és beszélt, mert a hangszóróból már torzítással jön ki a hang és brrrr. Utcán mennek a zenélő autósok és most volt a motorosok 120 éves találkozója és 3 napig kénytelen voltam elviselni a motorosok által okozott zajt. Ne pattogjon labda a ház udvarán, ne csipogjon a roller, és még nagyon sok hangot tudnék felsorolni.
Viszont itt még megemlítem a légkondik amikor beindulnak, ám azokkal még külön is van gondom. Mintha a torkomat húzná kifelé a légkondi hidege. Mint tegnap is a villamoson, alig vártam, hogy leszállhassak róla. De muszáj elintéznem a telefonszolgáltatónál az ügyemet és azt csak személyesen lehet. Így vagy lesétálok a Corvin moziig vagy villamossal megyek 4 megállót. Na és bent az áruház terében természetesen minden légkondis. 
A betegségem még erősített is a mizofónián. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Elkísérjelek?

 Vasárnap délután van. Kicsi lányom beszél, hogy el kellene még menni egy boltba, mert ötnapozik és még kellene ez meg az. Elkísérjelek? Ez ...