Translate

2021. július 11., vasárnap

Egyszer, majd ha nem leszek

 Majd ha már nem leszek, hiányozni fogok. 
Képzeljétek el, amikor még fiatal lány voltam, próbálkoztam a fotózással. Szmena 8 filmes gépem volt, de nem volt aki tanítson. Én pedig beleuntam abba, hogy a filmtekercset anyagiak miatt nem tudom előhivatni. 
Ám a Vörös Október MGTSz-ben a házi nyomdában dolgoztam. Volt egy nagy "fényképezőgépem". Egy nagy üveglap alá kellett a szöveget, képet betenni, hátul beállítani az élességet, azután betenni a nyomólemezt aminek két vége lyukacsokkal volt ellátva. Exponálni, majd a lemezt egy porfestékkel teli dobozra tenni és átforgatni párszor, hogy mindenhová jusson a porból. Majd azt a lemezt egy sütőbe tenni és rásült a porfesték. Ha több színű volt a nyomat akkor természetesen annyi lemezfotót készíteni, ahány színű volt a nyomat. A színnek megfelelően. Tehát a termelőszövetkezet éves beszámolójának sokszorosítása, vagy aki még emlékszik a befőttekre készülő celofán csomagolásához a papírra nyomtatott termékinformációk. 
Itt küldtek el kisoffszet lemezkészítő tanfolyamra. Budapesten a Nagyvárad tér közelében talán az Elnök utcában működött. Ott láttam előszőr fotóelőhívást, nagyítógépet, retusálást negatív anyaggal. Montírozást. Újság nyomdai előkészítését. Lemez előkészítést tojássárgájával. 
Majd jött valaki Budapestről és egy közepes nyomdát alakított ki. Már nem helyben készültek a nyomólemezek. Csak a gépek monoton kattogása maradt. 

Bejöttem budapestre dolgozni a Globus nyomdába, hajtogató gép stancoló gép, fólíázó gép. Csak a norma!! az számított. A könyvfűzőgép, a ragasztás, stancolás a készre vágás. Ha megnézitek a régi hanglemezek papírtasakjait, láthatjátok azt a vékony anyagot, ami fénylik, csúszik. Véd. 

Azután mentem a Kispesti Hőerőműbe. Nagyon sokszor jönnek elő az arcok. Ott a munkaügyön voltam. Mibe fáradtam bele? Mint valami kisördög turkált volna a bérlapok közt, pár ember bérszámfejtése folyton elrontódott. Már duplán voltam leellenőrizve. Már nem bírtam a vádló tekinteteket, mert nem volt helyes a hóvégi elszámolás a kevesebb bér. Pedig le lettem ellenőrizve. 

Ezek a képek csak a fejemben vannak. 

Kedvenc halam ázsiai birkafejű ajakoshal





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Elkísérjelek?

 Vasárnap délután van. Kicsi lányom beszél, hogy el kellene még menni egy boltba, mert ötnapozik és még kellene ez meg az. Elkísérjelek? Ez ...